Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Paradicsomos mozarella saláta

2008.02.03

Hozzávalók:

3 csomag mozarella sajt (a leve nélkül 37,5 dkg)
6 szép és egészséges paradicsom
1 mokkáskanálnyi só
fél mokkáskanálnyi őrölt bors
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
6 evőkanál olívaolaj (jó minőségű étolaj is megteszi végső esetben)
bazsalikom

 

Elkészítés:

A mozarella sajtot leszűrjük, lecsepegtetjük, majd 2-3 mm vastag szeletekre vágjuk. Ugyanezt tesszük a jól megmosott paradicsommal, aminek a szeletelés előtt a szárát is kimetsszük. Amennyiben túl nagy méretű paradicsomot vásároltunk, szeletelés előtt vágjuk félbe.
Kivételesen nem mély és öblös, hanem egy nagy, lapos salátástálra lesz szükségünk. A tálon a sajt- és paradicsomkarikákat úgy kell körberaknunk, hogy a szeletek felváltva legyenek egymáson úgy, hogy félig takarják egymást. Sóval és őrölt borssal egyenletesen megszórjuk az egészet.

 

Ezután a megtisztított és áttört fokhagymát összekeverjük az apróra vágott petrezselyemmel, mégpedig egy pohárban, hozzáadva az olajat is.
A tálra rendezett finomságokat először meghintjük bazsalikommal (még szerencsésebb, ha van kéznél frissen tépett bazsalikomlevél), ezután pedig az olajban elkevert fokhagymával és petrezselyemmel meglocsoljuk.
Ez ellentétben például az első részben bemutatott görögsalátával, nem kell, hogy érlelődjön, azonnal kell tálalni, hogy a paradicsom még friss és ropogós legyen, ne essen össze!
Akár magában, akár pirítóssal is fogyaszthatod, mindenhogy nagyon finom. Jó konyhatündérkedést!